Szülői szempontból ez nagy körültekintést és utánajárást igényel, hiszen a legfontosabb kétségtelenül a biztonság, a könnyed kezelhetőség, valamint az is, hogy gyermekeink élvezzék, szeressék.
Sajnos a piacon rengeteg olyan elektromos gyerek roller található, amelyek még az Európai Unió szigorú jogszabályainak sem felelnek meg, így a szülők gyakran vásárolnak olyan terméket, amiről már az első napokban kiderül: nem felel meg a kicsi elvárásainak, sőt akár még veszélyes is.
Ebben a cikkben most három olyan NAVEE elektromos rollert mutatunk be, amelyek azon túl, hogy a legszigorúbb biztonsági szabályoknak is megfelelnek, mindemellett garantált örömet okoznak a kicsiknek.
Miben jobbak a NAVEE elektromos rollerek más gyerek rollereknél?
A NAVEE kínálatában elérhető K100 termékcsaládról előzetesen nagyon fontos kiemelni, hogy közel sem csak szimpla elektromos rollerek, hanem olyan járművek, amelyek minden alapvető biztonsági rendszerrel el vannak látva és teljes szülői kontrollt biztosítanak.
Ez a legtöbb gyerek rollerből hiányzik, azonban ezeknél a modelleknél a szülők egy telefonos applikációval tudják korlátozni a sebességet, követhetik a gyermek útvonalát, sőt még játékos elemeket is feloldhatnak.
Mindemellett a rollerek kifejezetten a gyermekek igényeihez lettek igazítva, biztonságos kialakítás jellemzi az összes típust. Ennyire komplex gyermek- és szülőbarát megközelítést nagyon kevés versenytárs kínál a piacon, különösen ennyi funkció és ilyen kedvező ár társaságában.
NAVEE K100
A NAVEE K100 a termékcsalád alapmodellje, ami már önmagában mindent tud, amit egy ilyen járműnek tudnia kell. A belépő szintet képviseli, ami esetében nem a funkcióktól való megfosztottságra utal, sokkal inkább arra, hogy ideális kezdő rolleresek számára.
A gyártó a 6-10 éves korosztálynak ajánlja, és maximum 16 km/h-val képes haladni – ezt a kicsik kerékpárral is könnyen elérhetik –, de a szülők ellenőrizhetik, illetve szabályozhatják a sebességet.
Nagyon könnyű – alig 8,6 kilogramm –, egyetlen töltéssel pedig 14 kilométert képes megtenni, miközben ugyanazt az élményt adja, mint nagyobb társai: van beépített LED kijelzője, biztonságos fékrendszere, egyszóval tökéletes választás első rollernek.
NAVEE K100 Pro
Ha hosszabb távra tervezünk és az a kérdés, hogy milyen gyerek rollert vegyek, akkor a NAVEE K100 Pro nagyszerű alternatívát képvisel, hiszen az állítható kormánynak köszönhetően folyamatosan illeszthető a kicsi testmagasságához, így akár 12 éves korig is képes kiszolgálni a gyerekeket.
A végsebesség itt is 16 km/h, a 160 W teljesítményű motor pedig kellően lendületes, mégis biztonságos közlekedést kínál, miközben ugyanúgy rendelkezik a legalapvetőbb biztonsági és szülői ellenőrző funkciókkal, mint a termékcsalád többi tagja.
Leginkább azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik már nagyobb korban, 8-10 évesen szeretnének belekóstolni a rollerezés élményébe, miközben a szülők nem szeretnének túl sokat költeni, de ragaszkodnak a biztonsághoz.
NAVEE K100 Max
A Max modell jelenleg a legnagyobb tudású és legtöbb extrával rendelkező elektromos roller gyerekeknek. Legnagyobb előnye, hogy töltésenként akár 24 kilométer megtételére alkalmas, a 260 W-os elektromotor pedig jobb gyorsulást és stabilabb haladást kínál akár emelkedőkön is.
Ennek a modellnek is állítható a kormánymagassága, így együtt növekszik a gyermekkel, miközben akár 14 éves korig ki tudja szolgálni az igényeket, méghozzá olyan extrákkal, mint a stílusos RGB LED fények vagy a beépített Bluetooth hangszóró.
Talán mondanunk sem kell, de a K100 Max ugyanúgy rendelkezik az összes fontos biztonsági funkcióval, a szülők mindenben teljes kontrollt kapnak, a végsebesség pedig itt is 16 km/h, de vannak lassabb haladásra, gyakorlásra alkalmas üzemmódok.




